Horváth Sándor

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hatodéves osztatlan építészmérnök hallgatója

1.Miért szálltál be a projektbe?

A Solar Decathlon nagyszerű lehetőség ismereteim bővítésére és kapcsolatok kiépítésére. Olyan technológiákkal találkozunk, illetve alkalmazzuk azokat, melyek az építészet csúcsát jelentik a mai világban. A fejlődés elengedhetetlen hozzátartozója életünknek, így az építészetnek is.

 2. Éppen most mivel foglalkozol a projektben?

Az építész csapat tagjaként a házunk tervezésével foglalkozom, ezen belül az építészeti világítás megteremtésével. Ahogy a versenyen való jó szerepléshez, úgy az életben való használhatóságnak is elengedhetetlen része a jó világítási koncepció kidolgozása. Szerintem ez egy olyan dolog, amivel ki lehet emelni egy épület ? alkotás szépségeit, de ha nem vigyázunk, könnyen el is lehet rontani azt. Mindemellett információgyűjtéssel, a kiviteli tervek készítéséhez nélkülözhetetlen termékek, gyártmányok felkutatásával foglalkozom.

 3. Mit vársz a jövőtől? Mivel foglalkozol a projekten kívül?

Rövid távú terveim közt szerepel, hogy jól szerepeljünk a madridi versenyen, mely akár a jövőmet is meghatározhatja, illetve egy külföldi tanulmányi ösztöndíjon való részvétel. Az iskola mellett jelenleg is dolgozom egy kivitelező cégnél, ahol fő célom a gyakorlati tapasztalatom bővítése, mely reményeim szerint mind a versenyen, mind a későbbiekben hasznomra válhat majd a tervezés során.

 4. Véleményed szerint hogy fogunk szerepelni a versenyen? Szerinted mi a legnehezebb része a projektnek?

A versenyen való szerepléshez pozitívan állok, mert egy nagyon jó ?kis? csapatról van szó, akik képesek mindent beleadni, küzdeni a sikerért, és akiket elismert tanárok támogatnak hátulról. Szerintem a legnehezebb dolog a csapaton belüli kommunikáció, hogy egymástól külön is tudjunk zökkenőmentesen dolgozni, illetve az így létrejött információk cseréje, megosztása.

 5. Milyen eredményeid és érdemeid születtek eddig tanulmányi éveid alatt, mesélj róla egy kicsit.

Ami az eddigi munkásságomat illeti, több tervpályázaton is indultam, melyek közül a legkiemelkedőbb a Magyar Nemzeti Múzeum bővítése (Nemzetközi tervpályázat), melyen a NARMER Építész Stúdióval 3. helyezést értünk el 2010 tavaszán. Az Ipar tanszéken demonstrátor voltam, ahol konzulensként részt vettem az Építészet alapjai tárgyon. Továbbá a már említett külföldi tanulmányi ösztöndíj elnyerése, melyre 2012 tavaszi félévében utazunk.

horvc3a1th sc3a1ndor OdooFace: Horváth Sándor

hs 2 OdooFace: Horváth Sándor

hs 1 OdooFace: Horváth Sándor