Íme egy felvonultató szemle a versenyen szereplő összes házról már kész állapotban! A napok a közönséglátogatásokkal és zsűrizésekkel eléggé zsúfoltak voltak, de egy-egy üres járatban mindenki meglátogatta a többi házat is természetesen. Tiszteletünket szeretnék kifejezni a többi csapat felé, akik eljutottak ide és versenyeztek, mert tudjuk, ez embert próbáló feladat. Most a tízpróba végső eredménye szerint mutatjuk be őket (kiírásban a ház neve és a csapat nemzetisége szerepel). A házakról többet a verseny honlapján találhattok, itt. Itt egy kis ismertetést is olvashattok a házakról szigorúan laikus szemszögből.

1. Canopea (FR)
rhone alpes Mustra: az összes SD ház

A Rhone Alpes házkoncepciója egy rendkívül aktuális kérdésre keresi a választ: hogyan élhetünk a városban együtt, mégis egymástól külön, közel a természethez? A Canopea kis házak együttese, melyeket nanotowers-nek neveztek el. Ezeket sorolták egymásra. A csapat a versenyre a toronyház legfelső két elemét építette fel, azon keresztül mutatta be a koncepcióját, ami igencsak megnyerte több zsűri tetszését is. A ház egyébként belülről kényelmes, tágas, kellemes, nem beszélve a felső teraszról, amiről alig tudja kiüldözni magát az ember.

2. Patio 2.12 (ESP)

patio 2.12 Mustra: az összes SD ház

A négy egyetemről összeálló csapat a hagyományos andalúz házkoncepciót gondolta újra, mindezt természetesen a fenntarthatóság jegyében. A ház központi eleme a patio, egy belső udvar, melyben szabadon variálható és kiegészíthető modulokként helyezkednek el a szobák. A házba belépve többünknek is első gondolatként az jutott az eszébe, hogy túl sötét. Ennek ellenére egy igényes, jól összerakott koncepcióról van szó.

3.Med in Italy (IT)

medinitaly Mustra: az összes SD ház

Az olasz csapat sem az építészeti alapötletben volt formabontó. Egy tipikus mediterrán házat terveztek, melynek udvara talán első pillanatra túl zártnak tűnt, mindenesetre kellemes benyomást keltett, miközben az ember elszigetelve, de biztonságban érezhette magát. A ház borítását a verseny idejére szövettel oldották meg, ami önmagában is feltűnő volt, de mindenképpen említést kell tennünk a szobában elhelyezett hatalmas halról is, amely állítólag a ház energetikai egyensúlyához járult hozzá. A ház egyébként több próbát is megnyert, köztük a fenntarthatóságot, melyben maximum pontot kaptak.

4. Ecolar Home (GER)

ecolar home Mustra: az összes SD ház

A német Ecolar házról az ember lányának elsősorban a minőség jut az eszébe. Gyönyörű kivitelezés, kellemes anyagok, nyugalmat sugalló hangulat. Emellett egy meglehetősen steril házról beszélünk, ami viszont remek megoldásokat rejtett magában. Ilyen például a moduláris felépítése, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbtől a többszintesig kreatívan használjuk az elemeket. Egy Supercabinet nevezetű rendszert is beépítettek a házba, amely mozgatható, okos szekrényeket jelent. Ez tette lehetővé például azt, hogy a gépészeti helyiség a tolókonyha mögött helyezkedjen el.

5. Counter Entropy House (GER)

counter enthropy Mustra: az összes SD ház

A ház egyik legérdekesebb jellemzője az anyaghasználata volt. Szinte minden porcikája újrahasznosított anyagokból készült, beleértve a padlót, a székeket vagy a CD lemezekből összeolvasztott külső burkolatot. A házat teljesen nyitottá lehet tenni a speciális és elrejthető ablakokkal, míg az árnyékolást hatalmas függönyökkel oldották meg.

6. Odoo (HU)

odoo Mustra: az összes SD ház

Szerintünk ez volt a legszebb ház mindközül. Nem is igényel több hozzáfűznivalót.

7. SMLsystem (ESP)

SMLvlencia Mustra: az összes SD ház

A ház moduljainak és elemeinek variálhatósága lenyűgöző, okos elgondolás. Small, Medium, és Large méretű házakat lehet összerakni, akár vertikálisan, akár horizontálisan terjeszkedve. A méretekből ered egyébként maga a ház neve is. Kellemes volt a berendezés, a terek elhelyezkedése. Abszolút átjött az alapkoncepció, miszerint a felhasználó szabadon alakíthatja otthonát a saját ízlése és igénye szerint. Az SMLsystem igazán élhető háznak tűnt.

8. (e)co (ESP)

eco ecoteam Mustra: az összes SD ház

Ez volt talán az egyik legmegosztóbb házkoncepció. Maga a lakótér három belső, egyenként 15 nm-es modulból állt, amelyek szabadon variálhatóak. Ezeket a kis szobácskákat egy hatalmas üvegház szerű építmény vette körül, amely a tervek szerint télen üvegházként funkcionál, nyáron pedig védelmet nyújt a napsugarak ellen. Külsejében nem beszélhetünk egy szép házról, viszont belülről meglepően kreatív volt. Különösen érdekes volt az egyik belső modul tetején elhelyezett függőágy.

9. Prispa (RO)

prispa Mustra: az összes SD ház

Építészetileg talán a legegyszerűbb koncepció a román csapat háza volt, viszont éppen ebben az egyszerűségben rejlett az ereje. Egy hagyományos falusi házat terveztek át szolárházzá, miközben egyben sikerült egy nagyon kellemes, élhető, mondhatnánk szívmelengető lakóteret kialakítaniuk. A csapat célját, miszerint egy kitűnően iparosítható, megfizethető, megvalósítható házat terveznek, maximálisan sikerült elérni. Olyannyira, hogy a verseny előtt már eladták a házukat.

10. Fold (DK)

fold dan Mustra: az összes SD ház

A FOLD naiv és realisztikus – ahogy a dán csapat jellemzi házát. Három alapelgondolásból építkezik:a ház helyi tervezésű, amely a családot öleli körül, megvédve azt, miközben a kivitelezéshez helyi anyagokat használ. Építészeink véleménye szerint maga a ház nagyon jó, jobb helyezést is elérhette volna a versenyen. Emellett jól néz ki és kiválóan érzékelhető benne a tér.

11. Para Eco-House (CHN)

tongji kinai Mustra: az összes SD ház
- A kínai ház komfort kondíciók tekintetében nagyon jó helyezést ért el, minvégig vezettek, az akusztikai mérés vitte le őket a harmadik helyre. Küllemét illetően mindeki lebortartózta, pedig jó a homlakzati plasztikája, bár az indoklásra nem igazán van ötletünk, mindenesetre ők egy érdekes zöldhomlokzatot kreáltak: a növényeket kombinálták kis napelemdarabokkal.

12. Ekihouse (ESP)

ekihouse EHUteam Mustra: az összes SD ház

A leginkább pavilonszerű ház, ha akarom becsukom, ha akarom teljesen kinyitom, olyannyira, mintha egy fedett terasz lenne falak nélkül. A tér nem nagyon tagolt, szellős, az egész kicsit tárgyszerű: egy színes doboz, pár fix elemmel. Talán picit már túl szellősnek is mondható, sőt, egyenesen huzatos. De meleg nyári estéken kedves, a baszk lányok szépek és finom kávét főznek.

13. Sumbiosi (FR)

sumbiosi Mustra: az összes SD ház

A bordói csapat háza kívülről meglehetősen semleges volt. Belülről viszont az elképesztően variálható bútorok megragadták az ember lánya figyelmét: tologatható szekrények, két, három, négyszemélyessé alakítható kanapé, 3 az 1-ben asztalkompozíció. Érdekes megoldásokat és anyagokat láthattunk.

14. Ekó House (BR)

brasil Mustra: az összes SD ház

A brazil csapat is sokat táplálkozott a saját hagyományokból. Például a terasz árnyékolását bambusz függönnyel oldották meg, amely igazán kellemes külsőt kölcsönzött a háznak. Bátran keverték a hagyományos anyagokat a modern technológiával. A térbeli kialakítás is a brazil életstílushoz alkalmazkodott, melynek egyik kiemelkedő eleme a konyha és a közösségi tér, melyet remekül integráltak és egyben választottak el a többi helyiségtől. A ház egyik talán legmeglepőbb eleme a komposzt WC volt. Az ötletet érdekesnek találtuk, bár kíváncsiak lennénk a hosszútávú felhasználás tapasztalataira is.

15. Omotenashi House (JPN)

omonetashi japan Mustra: az összes SD ház

A japánok háza kívülről gyönyörű volt, első pillantásra a legélhetőbbnek tűnt. A belső kialakítás viszont nem vitte tovább ezt a gondolatot. Kényelmetlenség és az összhang hiánya jellemezte. Ők is bátran keverték a hagyományos anyagokat, mint például a rizspapírból készült falborítást és a tatamikat a modern megoldásokkal, de ez nem sikerült olyan kellemesen, mint a brazilok esetében. A saját fejlesztésű mini üvegházak viszont érdekes kiegészítői és mondhatni dekorációs elemei voltak a háznak.

16. cem’ casas em movimento (POR)

cemnem portugal Mustra: az összes SD ház

Talán kijelenthető, ez a házkoncepció nyerte el a legkevésbé a csapat tetszését. A ház tetejét képező acélszerkezeten helyezkedtek el a napelemek. Motorok segítségével lehetett mozgatni magát a szerkezetet, alkalmazkodva ezzel a nap állásához. Külső szemlélőként úgy tűnt, nem túl energiahatékony ez a megoldás, hiszen egy ilyen hatalmas szerkezet mozgatása sok energiát igényel. A ház külső borítását parafa alkotta, ami pár nap után átázott és kezdett szétesni. A belső tér kialakítása sem volt impozáns: sötét, szűk és kényelmetlen volt.

17. astonyshine (FR – IT)

astonyshine Mustra: az összes SD ház

A ház meglehetősen kilógott a többi közül. Formája szokatlan, borítása kő, berendezése többek között a faragott székekkel inkább hagyományosnak mondható, mint modernek. Az állati szőr hőszigetelésnek köszönhetően egyfajta istállószag keringett benne, ami hosszú távon nem feltétlenül kellemes. Mindezek ellenére érdekes megoldásokat vonultattak fel a házban, de a csapat többségének véleménye szerint a koncepció nem idomult eléggé a verseny célkitűzéseihez.

18. Casa pi Unizar (ESP)

casapi unizar Mustra: az összes SD ház

A zaragozai csapatnak nem volt könnyű dolga. Nyár közepén derült ki ugyanis, hogy az egyik időközben kieső csapat helyett mégis részt vehetnek a versenyen. Éppen ezért egy meglehetősen befejezetlen házat láthattunk, melynek legjellemzőbb vonása kör alakja volt. Talán a befejezetlensége miatt, talán a szédítő kerengő benyomás és a ház közepén elhelyezett kocka bútorok, vagy ezek együttese miatt, a ház nem keltett jó érzést az emberben.

19. Arkan (EGY)

Őszinte részvétet váltott ki minden versenyző csapatból az, hogy az egyiptomi csapat nem tudta felállítani a házát a versenyen. Útközben valami miatt elakadtak, nem engedték őket tovább Valenciánál, akkora késésük volt már a legelején, ami később behozhatatlannak bizonyult, így a telkük üresen töltötte a versenyt.

A záróceremóniára a román csapat nem félt szarkasztikus humorhoz nyúlni, nézd meg a SD házakat az ő meglátásuk szerint->  itt!

Fotók: Solar Decathlon Europe