Az Odooproject csapatát nemrég egy speciális, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt által szervezett nyári táborba hívták meg – 7csoda Élménytábor -, ahol a résztvevő gyermekek legtöbbje szociális hátrányos helyzetű vagy szellemi esetleg fizikai fogyatékosságban szenved. Már korábban is tartottunk gyerek workshopokat, szakmai konferenciákat és előadásokat, de egy sem hasonlított erre, ahol olyan programot kellett nyújtanunk, ami egyszerre érzékeny, oktató jellegű ám szórakoztató is egyben és tekintettel van a résztvevők képességeire.

7csoda 2012 3819 Zánka és a Vöröskereszt

Ezt a hete tábor szervezői a fenntarthatóságnak és a környezettudatosságnak szentelték, és arra kértek inket, hogy segítsünk elmagyarázni, hogy mit jelent ez az építészet területén, valami kézműves foglalkozás keretében. Mi arra jutottunk, hogy hagyományos anyagokból megmodellezünk egy nép magyar házat, mivel ez a fenntartható életvitel egyik alap példája. Az egyetemen az elsőéves építészhallgatóknak egy hasonló modellt kell beadniuk az első félév végén, ezért számunkra nem jelentett problémát a segítségnyújtás.

csoport Zánka és a VöröskeresztElőkészítettük az anyagokat, levágtuk a mintákat, szóval a táborozó gyerekeknek kellett összeépíteniük és összeragasztaniuk azokat, miközben folyamatosan napelemek működéséről, a hagyományos és a modern házak közti különbségekről kérdezgettek minket; mindenre kíváncsiak voltak.
A képen látható a munkánk eredménye: egy kis ház, körülvéve a gyerekekkel, akik kellemesen töltötték a napot.

7csoda 2012 4070 Zánka és a Vöröskereszt
7csoda 2012 4055 Zánka és a Vöröskereszt
7csoda 2012 4088 Zánka és a Vöröskereszt

A táboorra a balatonnál fekvő Zánkán került sor, amit azt hiszem nem kell bemutatnunk, mivel minden magyar ember táborozott már ott életében legalább egyzezr!

Fotók: 7 csoda Élménytábor