Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves MA-s kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója
1. Miért szálltál be a projektbe?
Azt kell mondjam, a sors keze. A mostani szemeszter során többek között kommunikációs kampánytervezést tanultam, amelynek teljesítéséhez projekt témát kerestem. Halottam az Odoo-ról és úgy ítéltem meg, illene az óra feladat kiírásához. Ami iskolai feladatként kezdődött, szenvedéllyé vált. Ahogy kezdtem belelátni a projekt működésébe rájöttem, ez az a pillanat, amikor jó helyen vagyok jó időben.
2. Éppen most mivel foglalkozol a projektben?
A kommunikációs terven dolgozom. Jelenleg ez a kommunikációs csapat egyik fő feladata. Mindemellett persze mindig adódnak más kihívások is, amelyekhez csatlakozni lehet. Például nemrég egy karácsonyfát állítottunk fel a szintén BME-n diákprojektként működő Fromula Racing Team és CubeSat (Masat1) csapattal közösen. Igazán érdekes volt összehozni ezeket az embereket, megismerni a munkájukat.
3. Mit vársz a jövőtől? Mivel foglalkozol a projekten kívül?
Utolsó évemet töltöm az egyetemen, így most a legfontosabb feladat a szakdolgozatom megírása. A téma meglehetősen komplex, viszont rendkívül fontos számomra. Elsősorban olyan jól szeretném megírni, amennyire csak lehet. Ez első hallásra alapvető elvárásnak tűnik, viszont a terv, miszerint eddigi életem egyik legjobb munkáját akarom letenni az asztalra, sohasem unalmas. Az államvizsga után szeretném elkezdeni a PhD dolgozatomra való felkészülést, amely kifejezetten sok munkát igényel. Azt hiszem, ez lefoglal majd egy darabig.
4. Véleményed szerint hogy fogunk szerepelni a versenyen? Szerinted mi a legnehezebb része a projektnek?
Azok az emberek, akiket a projekt során megismertem, rendkívül tehetségesek. Sokat tanulok tőlük. Ez az oka, hogy úgy gondolom, sikeresen szerepelünk majd a versenyen. Másrészről viszont ez egy elsősorban diákokból álló projekt, amely előnyt és hátrányt is jelenthet egyaránt. Talán ez a legnagyobb kihívása a projektnek: egy csapaton belül nagy mennyiségű kreatív energiát menedzselni. Az első gondolat, ami eszembe jutott, amikor velük találkoztam, hogy milyen professzionálisan kezelik ezt a sokszínűséget. Elsősorban ez volt az oka, hogy végül úgy döntöttem, együtt szeretnék dolgozni velük.
5. Milyen eredményeid és érdemeid születtek eddig tanulmányi éveid alatt, mesélj róla egy kicsit.
A mesterképzés alatt több projektben is részt vettem az egyetemen. Érdekes volt látni, ahogy az ötleteim megvalósulnak. A legbüszkébb talán a http://kozeljovo.komm.bme.hu/ blogra vagyok. A tudomány, IT és technika világából szállítottunk híreket és érdekességeket. Nemcsak kitűnő tapasztalat volt, hanem fontos rést is betöltött a blog szférában.
Néhány héttel ezelőtt, Záborszki Helgával és Chalhoub Nidallal közösen készített, környezeti kommunikáció témájában írt dolgozatunk díjazott lett a Tudományos Diák Konferencián. Diáktársaimmal együtt a Rezler Alapítvány különdíját is elnyertük, amely méltó lezárása volt a több hónapos munkasorozatnak.