Régiónkból elsőként a BME diákjaiból álló csapat nyújtott be sikeres, a versenyen való indulás feltételeit teljesítő pályázatot. A csapat jelenleg egy 50 tagot tömörítő projektszervezet. A terv megvalósítása során azonban nem csak építészmérnök, hanem további, az Egyetem különböző karjain tanuló hallgatókat vonunk be a munkába. Célunk egy olyan innovatív szolár ház létrehozása, amelyben alkalmazzuk az építészeti és technikai újításainkat.
OdooBlog OdooBlog OdooBlog
Posts tagged "siemens"

A csarnok első hivatalos látogatója a Siemens

A csarnok első hivatalos látogatója a Siemens

Lassan elérkezik a nyár közepe, az építkezés a tervezett ütemben folyamatosan halad. Mostantól már elég szépen nyomon követhető lesz minden munkarész az építkezésen, nem csoda tehát, hogy fő szponzorunk is kívácsi volt, hogy pontosan mi is zajlik a csarnokban.
Szerződés a Siemensszel!

Szerződés a Siemensszel!

Most már hivatalos: A Siemens az Odooproject főtámogatója. A hivatalos szerződéskötésre tegnap reggel a K épület rektori különtermében került sor. Az Odooproject támogatásáról szóló főszponzori szerződést Dale. A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora írta alá. Karunk és az Odooproject képviseletében az eseményen részt...