Dudás Péter

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves MSc-s villamosmérnök hallgatója

1. Miért száltál be a projektbe?

 A kollégiumi szobában ücsörögve rendszerint irigykedve figyeltem a lakótársamat, aki megszállottan foglalkozott a BME FRT csapat versenyautójának villamosmérnöki fejlesztéseivel, ezért amikor lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek egy olyan innovációs projektben, ahol saját szakirányomnak megfelelő feladatok várnak rám, egy pillanatig sem haboztam.
Másrészről a következő néhány évtized igen jelentős kihívásokat állít az erősáramú villamosmérnöki szakma felé (Smart grid, energiatárolás, jelentős termelői kapacitással rendelkező megújuló energiaforrások integrálása az erőművi rendszerekbe) és a projekt során pontosan ezekkel az aktuális problémákkal tudok foglalkozni.

2. Éppen most mivel foglalkozol a projektben?

 A legfontosabb feladatom a villamosmérnök csapat vezetése. Közvetlenül az én felelősségem volt a napelemes rendszer koncepciójának kitalálása, illetve az eddigi erősáramú tervek elkészítése. A csapattal együtt kidolgoztunk egy szimulációs algoritmust, ami változtatható bementi paraméterek alapján egy sztochasztikus becslést ad a házunk egész éves energiamérlegére (jelenleg órás felbontásban) vonatkozóan, miközben figyeli a rendszer lényegesebb villamos (és sok más fizikai) paramétereit. A szimulációs eredmények lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy felkészüljünk azokra a rendszerállapotokra is, amik a verseny során kockázatot jelenthetnek számunkra (pl.:a túlterhelésből vagy a túltermelésből adódó termikus problémák, védelmek nemkívánatos leoldása), illetve nagy segítséget nyújt a méretezési és szabályzástechnikai problémák megoldásában. Jó méretezéssel csökkenthetjük a költségeinket (amellett, hogy a versenyen még mindig megszerezzük a maximális pontszámot), illetve a kevesebb napelemet könnyebb esztétikusan integrálni a ház burkolatába. Meggyőződésem, hogy egy családi ház napelemes rendszerének megtervezése viszonylag triviális feladat, azonban hatékonyabb és üzembiztosabb rendszert tervezni a világ másik 19 kiváló egyeteménél valóban nagy kihívást jelent!
Az erősáramú tervezésen és az energiamérleg-modell pontosításán kívül jelenleg az energiamenedzsment fizikai megvalósításának lehetőségeit keresem, illetve az épület vezérlési koncepciójának kidolgozásában veszek részt (különös tekintettel az energiamenedzsmentre és a világítástechnikára).

3. Mit vársz a jövőtől, mivel foglalkozol a projekten kívül?

 Annak ellenére, hogy Európai Unió jelenlegi válsághelyzete számtalan kockázatot rejt magában  - és ezek erős kihatással lehetnek a megújuló energiapiacra, illetve az innovációs tevékenységekre – a jövőre bizakodóan tekintek.
Jelenleg az MSc fokozat megszerzése mellett, már több mint egy éve a General Electric Lighting & Appliances üzletágánál dolgozom innovációs mérnökként (gyakornoki pozícióban). Emellett alkalmanként készítek napelemes rendszerekre vonatkozó engedélyezési terveket a Manitu Solar Kft. részére, illetve hétvégente szívesen dolgozom együtt édesapámmal – akitől a legtöbbet tanultam a szakmáról – világítástechnikai és erősáramú tervezési feladatokon. Mindegyik munkahelyemnek nagyon sokat köszönhetek, hiszen az elmúlt években mind szemléletben, mind tudásban rengeteget fejlődtem.

4. Véleményed szerint hogyan fogunk szerepelni a versenyen?

Valószínűleg megnyerjük:)

n <!  :hu  >OdooFace: Dudás Péter<!  :  ><!  :en  >OdooFace: Péter Dudás<!  :  >

l <!  :hu  >OdooFace: Dudás Péter<!  :  ><!  :en  >OdooFace: Péter Dudás<!  :  >