Csapatunk fontosnak tartja projektünk és a verseny népszerűsítését nem csak a médiában vagy kiállításokon, de a BME hallgatói között is. A projekt előrehaladtával szükségünk lesz új tagokra, ezért a kellemeset a hasznossal összekötve szeptember 8-án késő délután rövid ismertetőt tartottunk a Solar Decathlon versenyről az érdeklődők számára. Az eseményt, amelyen minden konzulens tanárunk részt vett Dr. Becker Gábor dékán úr nyitotta meg, a házigazda pedig Pataky Rita tanárnő volt. A különböző részlegek vezetői bemutatták a csoportjuk feladatait és a jelenlegi elképzeléseket. Erdős Attila a ház gépészeti rendszeréről beszélt, Zeitler Balázs a menedzsment terület kihívásairól, Auth Adrián és Bakos Bálint az építész csoport munkájáról és végül Dudás Péter a villanyos csapattal ismertette meg a résztvevőket. Varga Tamás vezető konzulens is mesélt a versenyről.

Az előadás a népszerűsítés mellett jövő heti toborzásunkra hívta fel a figyelmet.

Most szeptemberben két fő területre, az építész és a kommunikációs csoportunkba keresünk új tagokat. A személyes felvételi beszélgetések a jövő hét folyamán lesznek; az építész szeptember 12-én (hétfőn) 15 órakor a BME K épület 311-es termében, míg a kommunikációs csoport felvételi beszélgetése szeptember 15-én (csütörtökön) 15 órakor a BME K épület 311-es termében.

 Bővebb információt Facebook-on találhatnak az érdeklődők: http://www.facebook.com/event.php?eid=153036398117769

sd odooproject tagtoborzas7 Odooproject előadás és tagtoborzás sd odooproject tagtoborzas2 Odooproject előadás és tagtoborzás sd odooproject tagtoborzas Odooproject előadás és tagtoborzás sd odooproject tagtoborzas5 Odooproject előadás és tagtoborzás sd odooproject tagtoborzas4 Odooproject előadás és tagtoborzás sd odooproject tagtoborzas6 Odooproject előadás és tagtoborzás