A leadás fáradalmait követő kiadós alvás után a csapat egy kellemesen félhomályos csarnokban találkozott ismét. Ez lesz az elkövetkezendő időszakban a második irodánk, ugyanis itt folynak majd az építési-összeszerelési munkálatok. A MÁV jóvoltából rendelkezésünkre álló csarnok a Kőbányai út 30 szám alatt található, az Északi Járműjavító Telepen. Akik kedvelik Douglas Adams-t azoknak így a Törölközőnapon jó hír következik: csarnokunk a 42-es számú Dízel csarnok jobb oldali hajója. A kezdetekkor nemcsak a MÁV, hanem az egész magyarországi vasút legendás üzeme volt az Északi Jarműjavító, melyet még az  1870-es években alapítottak. A Kőbányai úti helyszínen sok klasszikus típus, és a vasúttörténet nagy nevű járművei fordultak meg, hogy elvégezzék rajtuk a szükséges javításokat, helyrehozzák a baleset során megsérült mozdonyokat. 1885-re épült fel a 20 000 m? alapterületű nagy gőzmozdonyjavító-csarnok (Eiffel-csarnok) ahol a két világháború között nagyjából 400 gőzmozdony javítását végezték el. Az üzem jelentőségét talán mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1944-re az itt dolgozók létszáma súrolta a 2700-at, a több, mint 22 000 m?-es új dízelmozdony- és motorkocsi javítócsarnokát pedig 1967-ben adták át.

A csarnokot bebarangoltuk, június 4-től pedig beköltözünk. Elő kell készíteni a terepet, ugyanis június végére ide érkezik be minden építőanyag. Ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, és biztonságos helyszín legyen mind az értékes anyagok, szerkezetek mind az építkezés számára még számtalan tennivaló akad. Le kell fedni az aknákat -ezekre nem lesz szükségünk-, építeni kell a csarnokon belül egy gipszkarton kerítést, illetve ki kell alakítani az őrzés rendszerét, ugyanis a helyszín éjjel-nappal, külön riasztórendszerrel ellátott őrzés alatt lesz.

Fotó: Pálfi Szabolcs és Milanovich László

mavcsarnok 1 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tólmavcsarnok 2 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tólmavcsarnok 3 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tólmavcsarnok 4 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tólmavcsarnok 5 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tólmavcsarnok 6 Kölcsönkaptunk egy egész csarnokot a MÁV tól