Dinnerparty

A ház élhetőségét méri és a nemzetközi kapcsolatokat erősíti a verseny egyik részfeladata: Madridban, a Villa Solaron   hívj át vacsorára hat versenytársat a szomszéd házakból, és lásd őket vendégül a saját versenyházadban. A feladat oroszlánrésze ugyan majd csak ott következik, de ehhez előbb el kellett készíteni a vacsora tervét: azaz kitalálni a menüt, receptet írni hozzá, és megfőzni, mert az ételek fotóit is el kell küldeni a következő leadással.

Elég speciálisnak mondható ez a fajta vendéglátás: különböző, egyelőre nem ismert nemzetiségű vendégeket fogadunk egy teljesen idegen helyszínen, a még csak papíron és látványtervekben látott házunkban, fárasztó, egész napos programok után, egy fülledt nyári estén. Nem rutinos konyhatündér diákok számára amúgy sem olyan pikkpakk dolog nyolc főre főzni, de itt most még adódik nehezítő körülmény is rendesen. Ezért nagyon nem mindegy milyen ételeket választunk, és bár mi igen sok mindenhez értünk, de pont a főzéshez, a nemzetközi gasztronómiához kevésbé, ezért segítséget kértünk. Elképzeléseinkben valami magyar, de mégsem tipikus házikoszt, valami könnyen elkészíthető, de ötletes menü élt. Valami olyan, ami külföldi szájnak nem szokványos, magyar, de nem eltántorító.

Magyarország az utóbbi évtizedekben nem igazán volt látható a nemzetközi gasztronómia térképén. Ennek számtalan oka van, például az, hogy a szocialista mezőgazdaság sajátos szempontrendszerei finoman szólva sem kedveztek a gasztronómiailag is értékelhető minőségű alapanyagok előállításának. Az úgyszintén szocialista nagyüzemi struktúrába betagolt ?vendéglátóipar? is a minőség ellenében hatott.  A magyar gasztronómia a múlt nyomása alól próbál kiszabadulni, az utóbbi években egyre több, a világ számára is jól látható sikerrel. Felbuzdulva a két Michelin csillagunkon, a hazánkban most már évről-évre készülő étteremkalauzokon, a szakácsmesterség legrangosabb versenyén: a Bocuse d’Or döntőjébe jutást nyerő, sokat ígérő magyar szereplésen úgy éreztük, hogy nekünk is egy ebből a közegből érkező konzulensre lenne szükségünk. Felkerestük hát Takács Lajost, a régi magyar gyökerekhez visszatérő, azokat megújító, kísérletező konyha képviselőjét, aki a Magyar Gasztronómiai Egyesülettel együtt úttörője és elvitathatatlan jelentőségű szereplője a magyar gasztronómia újraéledésének.

Vérben forgó szemű gasztroforradalmárok számára talán túl megengedő, számunkra azonban cseppet sem konzervatív, sőt, kifejezetten szokatlan a menünk. Két különböző vacsoraösszeállítást terveztünk.

Előételeink: kacsamáj lecsóval és ropogós árpagyönggyel, illetve aszaltszilva leves. Kacsamájunknál csak a libamájunk nevesebb, sajátos minőségű tradicionális hungarikum termék, hazánk kacsamájtermelésének 90%-a export, az aszaltszilva leves pedig hagyományos, kultikus erdélyi étel.

Főételünk az egyik menüben húsos: sült mandulás fogas tejfölös tökfőzelékkel, a másik vegetáriánus: sóska buggyantott tojással. A fogas hazánkban őshonos, legértékesebb és legkeresettebb halaink egyike. A tejfölös tökfőzeléket egyáltalán nem úgy készítjük, ahogyan valószínűleg legtöbbünk ismeri, talán azok is megkóstolnák, akikben gyerekkoruk óta undor él a tök iránt. Madridban pedig várhatóan belekezdhetünk a tejföl, mint tejtermék magyarázásába…
A sóskát Nyugat-Európában jellemzően az angolok és egyes francia régiók ismerik, bár egész Európában sokféle hasonló zöld levelet esznek, a sóska mégis kevésbé alkalmazott.

Desszertként mákosgubát és túrós rétest választottunk. A mákosgubát reméljük, hogy nem tekintik tudatmódosítónak, a túrós rétesünk pedig ismét a Kárpát-medencén kívül szokatlan előállítású tejterméket tartalmaz, úgyhogy a túrókészítés rejtelmeiből is fel kell készülni egy kisebb magyarázattal.

Akinek esetleg felkeltette az érdeklődését, és úgy érzi kipróbálna egy ilyen kortárs elveken alapuló konyhát, javasoljuk, hogy látogasson el Takács Lajos és Csongrádi Csaba éttermébe az Olimpiába, ahol ? a végre magyar kiadásban is megjelent Gault & Millau étteremkalauz szerint ? várja őt  ?A legjobb ár-érték arányú déli menü Gault&Millau szakácssapkás magyar étteremben?.

Takács Lajosnak és az Olimpia vendéglőnek, valamint az ételeket fotózó Pintér Árpádnak ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki a segítségükért.