11 Solar Decathlon 2010 egy magyar építészhallgató szemével
Tavalyi, sevillai erasmusos évem egyik legnagyobb élménye a Solar Decathlon 2010 versenyen való részvétel volt. A projekt második évében csatlakoztam a tervezési feladatokhoz és a madridi építésen és kiállításon is részt vehettem. Már akkor megszületett a gondolat, hogy a következő versenyen, 2012-ben már a BME csapatával képviseljük Magyarországot. A sztori megérne egy hosszabb bejegyzést, addig is olvassátok kedves barátom, Té élménybeszámolóját, aki pár napig meglátogatott Madridban. (Auth Adrián /student team leader)

2010 nyarán, a vizsgaidőszak végeztével, másodmagammal egy két és fél hetes ?tanulmányi? kirándulást indítottunk, melynek első állomása volt Madrid. Két nappal a repülőút előtt még nem tudtuk, hol szállunk meg, de akkor jött az e-mail Erasmuson lévő kollegánktól, elférünk náluk. Ez már önmagában is óriási könnyebbség volt, de az az esemény lánc, amit elindított, mindent megért.

Bekerültünk a sevillai építészkar hallgatói közé, akik éppen a madridi Solar Decathlon döntőjén vettek részt saját épületükkel. Építész hallgatóként, már csak a szakmai érdeklődés is, hogy szoláris energiát hasznosító, innovatív házakat láthatunk, önmagában elég lett volna, de hogy mindez hallgatók közötti összefogás eredménye, az ? a hazai egyetemi viszonyokat ismerve ? egészen lelkesítően hatott. Tanárok segítségével (a segítség a legjobb szó) egyetemi hallgatók ? nem csupán építészek, hanem szerkezettervezők, gépészek, közgazdászok, és más szakmabeliek ? bevonásával hoztak létre energiatudatos, következő generációs technológiákat alkalmazó, emberléptékű házakat. Ezek a házak pedig több különböző ? decathlonról lévén szó egészen pontosan tíz ? kategóriában mérkőztek meg egymással az elsőségért, mind technikai, mind esztétikai szempontból. Az itthoni építészképzésben sokat hallunk az illeszkedésről, a környezethez való alkalmazkodásról, alázatról, ehhez képest érdekes volt a pavilonszerűen egymás mellé sorolt kis épületeket a madridi hőségben egyenként végigjárni, hiszen egészen más szellemiséget képvisel. Így is lehet minőségi építészetet létrehozni. De nem is ez volt a lényeg számunkra, hiszen ezt a biennálék alapján tudjuk, hanem látni a hallgatók közötti összefogást, a kicsi, kompakt, többnyire szerethető épületeket.

A gondolatindító napok eredményeként beszélgettünk, hogy mi is az üzenet, mi az, amit mindezekből tanulni érdemes. Elképesztően sokrétű és gondolatébresztő. Eleve az a tény, hogy minden épület a legelső skicctől az utolsó csavarig hallgatók keze munkája, egy olyan tapasztalat, amelyre nyugodtan büszke lehet minden résztvevő. A csapatokon belüli koprodukció pedig példaértékű, hiszen a hazai oktatásra sokkal inkább jellemző az egyénieskedés, a legtöbben inkább megtartják maguknak a saját munkájukat, az pedig, hogy különböző karok hallgatói együtt dolgozzanak, a ritkánál is ritkább. De mint minden kiállítás, expo, ötletbörze esetén, nem is egy az egyben átvehető épület léptékű dolgokban kell gondolkozni, hiszen nem is ez a lényeg, a tanulmányautókból sem látunk egyet sem az utcákon, hanem az egyes innovációk, konkrét megoldások, de ezen túl egyfajta szellemiség átvétele. Az a fajta gondolkodás, hogy kicsi, okosan kialakított épületekben is lehet kellemes, műszakilag maximálisan felszerelt otthont létrehozni, amely adott esetben még az autónk ?üzamanyagát? is megtermeli (elektromos kisautó, robogó). Hogy egy tenyérnyi kijelzőn nyomon tudjuk követni és irányíthatjuk az egész házunk életét, egy ablak pedig gombnyomásra lehet átlátszó és átlátszatlan. De talán még fontosabb az a gondolkodásmód, az olyan bagatell dolgok, hogy az ember ne folyassa a vizet fogmosás közben, hogy ne égessen egyszerre nyolc lámpát, és más apróságok, amelyekben ezek az épületek partnerek tudnak lenni. Ez az, ami nem volt ráírva az épületekre, de aki ott járt és minimálisan empatikus, érezhette. Vagy csak az én agyam szüleménye, de én ragaszkodom hozzá.

Mindent egybevetve, lehetne egyenként beszélni az épületekről, későbbiekben talán meg is teszem, de sokkal fontosabb volt annak a három napnak a tapasztalata, az épületek sokszínűsége, azok a megoldások, amiket ott látott az ember először, és ezredszer is, az a gondolkodásmód, ami követendő, amit nem lehet kikerülni, hiszen a jövőt jelenti.

Toma Tibor Tamás