Üdv az Odooproject blogján!

Az Odoo egy diák csapat, melynek elkötelezett célja, hogy méltóan képviselje Magyarországot és a BME-t a 2012 nyarán megrendezésre kerülő Solar Decathlon Europe versenyen. A versenyen 20 egyetem képviselteti magát a világ minden tájáról. Az egyetemi csapatok feladata, hogy a lehető legtöbb innovatív megoldás felhasználásával felépítsenek egy lehetőleg kizárólag napenergiával működő házat.

Hosszas és stresszes előkészületek után, 2011 január 10-én megkaptuk a hivatalos értesítést arról, hogy a madridi szervezők elfogadták a pályázatunkat, és így ?zöld? utat kaptunk a versenyhez, illetve az ezzel járó támogatáshoz.  A verseny pontozása egy olyan mindent átfogó szempontrendszeren alapján történik majd, mely megköveteli tőlünk a jól szervezett, összehangolt munkát. Van köztünk építész, építő, közgazdász, energetikus, gépész, környezetmérnök, villamosmérnök mechatronikus és designer is. Mindannyiunk számára elképesztően izgalmas ilyen színes környezetben dolgozni. Egymás megismerésén kívül esélyt kapunk arra is, hogy saját kezünkkel fejlesszük ki a jövő tecnológiáit. Az Odoo-csapat elkötelezte magát a ház megépítése mellett, és ehhez igénybe veszi a összes segítséget, ami Magyarországon fellelhető. Már a kezdetek kezdetén is felfigyeltünk arra, hogy nem kizárólag nekünk fontos a fenntartható fejlődés népszerűsítése, hanem mellettünk állnak tanárok, kutatók illetve a piac meghatározó szereplői is. Minden segítséget az emberiség közös célja érdekében hasznosítunk. Lehet, hogy ez egyes embereket megmosolyogtat, mi csak szeretnénk, hogy a Földön még jó sokáig lehessen mosolyogni?

A blog célja az, hogy tájékoztassuk az érdeklődőket mindarról, ami a csapat munkájában meghatározó. Reméljük, hogy híreink kutatásainkról, eredményeinkről megmutatják Neked, hogy a jövőbe érdemes időt, pénzt, energiát fektetni!

Itt olvashatsz bővebben a versenyről:   www.sdeurope.org
Vagy a rivális csapatokról.

Lájkolod a fenntarthatóságot? Lájkolj minket facebook-on: Katt ide

Írj nekünk, ha kérdésed van:  odooproject@gmail.com