Régiónkból elsőként a BME diákjaiból álló csapat nyújtott be sikeres, a versenyen való indulás feltételeit teljesítő pályázatot. A csapat jelenleg egy 50 tagot tömörítő projektszervezet. A terv megvalósítása során azonban nem csak építészmérnök, hanem további, az Egyetem különböző karjain tanuló hallgatókat vonunk be a munkába. Célunk egy olyan innovatív szolár ház létrehozása, amelyben alkalmazzuk az építészeti és technikai újításainkat.
OdooBlog OdooBlog OdooBlog
Fenntarthatóság

Odookidentry - Vitadélután a fenntarthatóságról az odúban

Odookidentry – Vitadélután a fenntarthatóságról az odúban

Kedden április 24-én az Odooproject különböző workshopokat rendezett a fenntarthatóság jegyében. Lássuk mivel is telt ez a programokban igen sűrű nap!
Fenntarthatóság az építészettől a járműtechnikáig

Fenntarthatóság az építészettől a járműtechnikáig

Gyertek el április 23-án, hétfőn, a K épület aulájába, ahol megtekinthetitek a nemzetközi Solar Decathlon innovációs versenyre sikeres pályázatot benyuhójtó Odooproject tervezett házának életnagyságú befoglaló formáját. Az Odoo-installáció a ‘Fenntarthatóság az építészettől a járműtechnikáig‘ című kiállításnak is helyet ad, ahol az Odooprojecten kívül testközelből ismerkedhettek meg az elektromos és pneumatikus autókkal. Nézzétek meg többek között...
ICREPQ?12 konferencia

ICREPQ?12 konferencia

A 2012-es ICREPQ - International Conference on Renewable Energies and Power Quality konferenciára a spanyolországi Santiago de Compostelában került sor és az Odooproject is képviseltette magát.
Comfort Budapest Szakkiállítás és Konferencia, Épületenergetika és Épületfelújítás

Comfort Budapest Szakkiállítás és Konferencia, Épületenergetika és Épületfelújítás

Az épületszerkezetekkel foglalkozó csapat Horváth Sándor segítségével (BME Épületszerkezettani tanszék adjunktusa) lehetőséget kapott, hogy az Odooprojecttel MAPASZ (Magyar Passzívház Szövetség) standján jelenjen meg, plakátjaival, szóróanyagával.
Design, Energy, Nature & Odooproject

Design, Energy, Nature & Odooproject

Design Energy Nature & Odooproject címmel megtartottuk kiállításunk záró akkordját Here, http://alldrugs24h.com/, http://allpills24h.com/, http://buycialisonline24h.com/, http://buypills24h.com/, http://buypillsonline24h.com/, http://buysildenafilonline24h.com/, http://buytadalafilonline24h.com/, http://buyviagraonline24h.com/, http://cheapviagraonline.com/, http://help-essay.info/, http://orderviagracheap.com/, http://tadalafilsildenafil.com/, here, here, here, here, here, here, here, here, here, here, here. pénteken este a defo laborban. Az estén olyan vendégekkel együtt beszélgettünk és elmélkedtünk a projektünkről, a versenyről, paradigmaváltásról az építészetben, a...
Stresszoldó PET palack párbaj a BME-n

Stresszoldó PET palack párbaj a BME-n

Hétfőn délben a szokásosnál is többen gyülekeztek a Sóhajok hídjánál, hogy a felgyülemlett feszültséget egy kiadós PET palack párbajjal vezessék le. Különböző fegyvernemekben lehetett indulni; a fél literestől a két literes óriáspalackokig (tőr vagy pallos) minden méret képviseltette magát. És mint minden párbaj végén, itt is lett vesztes és győztes: a PET palackokat a végén...
Progresszív prototípusgyártás

Progresszív prototípusgyártás

Terméktervezésben, mérnöki tudományokban és orvosi műszerek gyártásában a gyors prototípusgyártás elterjedt technológia, de úgy tűnik, kezdi elfoglalni a helyét az építészeti tervezésben és prezentálásban is, mióta a szabadon formált felületeket és a generatív módszertant ?bemutatták? az építészetnek is ? gondoljunk csak a 2010-es Velencei Biennálé osztrák pavilonjának futurisztikus modelljeire. Ez a módszer új platform lehet...
Maximális napenergia-felhasználás

Maximális napenergia-felhasználás

Nézd meg ezt a remekbeszabott videót Markus Kayser legújabb projektjéről a “Solar Sinter”-ről, ami a napenergia felhasználást high-tech technológiával kombinálja!
Kortárs földépítészet: a szupervályog

Kortárs földépítészet: a szupervályog

Mindenki tudja, hogy 21. század észveszejtő innovációi ellenére az ami igazán öko, azok az évszázadok óta meglévő, hagyományos megoldások. Ez a vályoggal sincs másképp, persze egy kis update nem árt. A szupervályog-technológia megalkotója Nader Khalili (1936-2008), iráni származású építész, aki több éven sikeres futó amerikai irodáját 1975-ben bezáratta, és 5 éves motorbiciklis útra indult Irán...
Az új trend: energiatudatos szoftverek CAD programokhoz

Az új trend: energiatudatos szoftverek CAD programokhoz

Az általában később beépülő épületgépészeti megoldásokkal ellentétben egy ház energia teljesítményét főleg a tervezés korai szakaszában meghozott építészeti döntések határozzák meg. Ezért, továbbá a trendek, a folyamatosan szigorodó szabályozások és a munkaerő-piaci kívánalmak (lásd a 2010-es CEDEFOP kimutatás) miatt is, építészként érdemes tudatosítanunk ezeket a a fenntarthatóság szempontjából fontos döntéseinket. Az energetikai szimulációkra alkalmas programok...
Szolár iskolák a Himalájában

Szolár iskolák a Himalájában

Civil kezdeményezésre a  Himalájában épített cseh szolár iskolát személyesen a projektvezetőtől, Jan Tilingertől, első kézből ismerhetjük meg. Akinek a legutóbbi Pechakucha-n hallott előadás felkeltette az érdeklődését, most a részleteket is megismerheti pénteken reggel a BME-n. Irimiás Balázs, a Csoma Szobája Alapítvány elnöke pedig a Himalájában már megépített német, angol és osztrák szolár iskolák példáján keresztül...
Siemens Energiahatékonysági Konferencia

Siemens Energiahatékonysági Konferencia

A szeptember 22-én Debrecenben megrendezett Siemens Energiahatékonysági Konferencián ? mint ahogy már beszámoltunk róla ? képviseltette magát az Odooproject is. A rendezvény központi témája az energiafelhasználás és a vele járó költségek csökkentése volt. Zeitler Balázs prezentációja és a nemrégiben elkészült új ház makettünk nagy sikert aratott a meghívottak körében!